Varga Mátyás

Kezdetek

1998 óta foglalkozom Shaolin Wushuval, 1999-től napjainkig számos magyar bajnoki és nemzetközi kupa győzelmet tudhatok magam mögött, formagyakorlat kategóriában. 2013-ban sikeres Wushu és Gongfu sportedzői vizsgát tettem. 2014-ben a Magyar Chan Wu Szövetség tanársegédi rangjára léptem.

A Chan és a Wu gondolkodásmód

A Chan a Buddhizmusra utal, az elme művelésére. Eszerint minden tevékenység, amiben az ember elmerül, feloldódik és áramlik, vagyis megéli a flow élményt, az meditációnak minősül. A Wu a fizikum a test edzésére és a tudatosságra tanít. Ebben a szellemiségben nevelkedtem és mindenben, amit teszek, ezt a két alappillért tartom szem előtt, legyen az munka, mozgás, tanulás, szórakozás vagy az élet bármely más területe. Az elmúlt években sokat tanulmányoztam a hatékony mozgás felépítését, ahogy gyakoroltam egyre kíváncsibb lettem arra, hogy épül fel egy mozdulat és milyen hatásai vannak az emberi testre és a tudatra. A helyes tartáson és mozgáson kívül nagyon érdekel, hogy az agy hogyan fordítja le a mozgást a test többi részének. Hogyan alakulnak ki az alapvető és tanult mozgás mintáink, mennyire programozható ez, az állandó és megfelelő aszkézissel, gyakorlással. Folyamatosan képzem magam a modern mozgás – és edzéstudományok területén. Jelenleg sport rehabilitációs trénernek tanulok a PhysioVit KFT-nél… 

Vissza

Címlap